Az első dolog, amit szem előtt kell tartanunk, hogy mindig olyan vízben fürödjünk, amely megfelelően ki van táblázva, engedélyezett és előkészített a fürdésre, ahol láthatjuk a feneket, hogy jól meg tudjuk ítélni a mélységet, ami a nagy édesvizek esetében nagyon bonyolult.
Ezeken a helyeken meredek lejtők vannak, amik meglepik a gondtalan fürdőzőket. Az sem segít, hogy a fenék általában nagyon iszapos, rengeteg sár, kövek, gyökerek és egyéb eltemetett törmelékek vannak benne, így megnő a csapdába esés és a fulladás veszélye.
Ha a fürdőhely sekély, és mi pont fejest ugrunk benne, akkor fennáll a fejsérülések vagy gerincsérülések veszélye, amik akár halált is okozhatnak. Ha folyóparton pihenünk, akkor kerüljük az ugrálást, és soha ne fürödjünk éjszaka vagy alkoholfogyasztás után, mivel ez csökkenti a reakcióképességünket. A szakértők azt is javasolni szokták, hogy soha ne menjünk egyedül, így egy esetleges balesetnél van segítségünk. Bizonyára mondani sem kell, hogy a gyermekek mindig felügyelet alatt legyenek, és ne engedjük őket olyan területeken úszni, amelyeket nem ismernek, vagy ahol a víz teljesen elborítja őket.
Azt is szem előtt kell tartanunk, hogy a felszínen nyugodtnak tűnő víz alatt mozgások is lehetnek. A veszélyes áramlatok az elmúlt években több vízbefulladást okoztak. A mocsarakban, ahol nincs állandó áramlás, a nagy hőmérsékletváltozások jelentenek veszélyt, amik víz alatti mozgást eredményeznek. Ezáltal a nyugodtnak tűnő vízből erős áramlású válik, ami fulladáshoz vezethet. Ezenkívül, ha víztározóról van szó, óvatosnak kell lenni abban az esetben, ha egy zsilipet kinyitnak, mivel az turbulenciát és még veszélyesebb áramlatokat hozhat létre.
A spanyol Vöröskereszt minden évben figyelmezteti a fürdőzőket a folyók veszélyire. A vízbefulladások leginkább hétvégén, ünnepnapokon, meleg időben és napközben fordulnak elő, és sajnos évről évre egyre gyakoribbak. Rendkívüli elővigyázatossággal és józan ésszel kell eljárnunk, mert mindenki, még a legtapasztaltabb úszó is szenvedhet súlyos balesetet a vízben.
Ha azonban betartjuk a következő szabályokat, nagyobb esélyünk lesz a folyókkal szemben:
Ne fürödjünk olyan helyen, amely nem alkalmas fürdésre és nincs felügyelve, mivel baleset esetén az úszó nem kaphat segítséget.
Amit a felszínen látunk, annak semmi köze ahhoz, ami a mélyben van. A nyugodt víz erős áramlatot rejthet.
Problémák akkor merülnek fel, amikor a baj elkezd halmozódni, először elveszítjük a tájékozódást, megtelik a szánk vízzel, begörcsöl a lábunk, megijedünk… Ha a körülmények megváltoznak, idegesek leszünk, elveszítjük az irányítást, és a végén megfulladunk.
Amennyiben valami baj történik, a legfontosabb, hogy maradjunk nyugodtak, a második pedig az, hogy kérjünk segítséget.
Ne próbáljunk megmenteni valakit, ha nem érezzük elég képzettnek magunkat, és nincsen hozzá megfelelő eszközünk. Egy fuldoklóból könnyen kettő lesz. Amikor beugrunk a vízbe, hogyan fogunk reagálni, ha a másik letol minket? Mi történik, ha mi is elsüllyedünk? Lesz-e elég erőnk és energiánk, hogy a partra húzzuk az embert, és mindketten levegőhöz jussunk?
Nem jó ötlet több órás napozás vagy edzés után a vízbe ugrani. A hirtelen hőmérsékletváltozás, ami akkor következik be, amikor a hideg vízbe kerülünk, nagyon szomorú véget érhet. Sokan evés után pihennek egyet a tűző napon, majd amikor felébrednek, belevetik magukat a folyóba. A szervezet azonban sokkal magasabb hőmérsékletet ér el evés után, mivel a gyomornak nagyobb vérellátásra van szüksége az emésztés miatt. Ilyenkor az agy hirtelen vérellátás nélkül marad, ez pedig szívmegálláshoz is vezethet. Ilyenkor a sokk azonnali, az áldozat egyszerűen elsüllyed, nem fog tudni sem kapálózni, sem segítséget kérni.
A szakértők számos alapvető tippet adnak: zuhanyozzunk, mielőtt a vízbe mennénk, kerüljük a hirtelen érkező hideg víz hatását, fokozatosan mossuk meg a kezünket, a bokánkat és a nyakunkat, kerüljük a hosszabb napsütést és a megerőltető testmozgást.
Az idősek és a gyermekek a legveszélyeztetettebbek az ilyen típusú sérülésekre. Az alapvető ajánlások betartása mellett fontos, hogy a gyermekeket felvilágosítsuk arról, hogy étkezés után várjanak néhány órát a fürdéssel.
Az is fontos, hogy tisztában legyünk a rosszullét hatásaival. Amennyiben szédülünk, rosszul érezzük magunkat, esetleg görcsöt vagy émelygést érzünk, azonnal szálljunk ki a vízből. Emellett reszketést, homályos látást vagy fülcsengést is érezhetünk. A gyermekek esetében, akik nem ismerik ezeket a tüneteket, előfordulhat, hogy sápadtak lesznek, remegnek és szédülnek.
Magyarországon a Duna és a Tisza kedvelt fürdőzőhely, de a kisebb patakokkal, folyókkal is vigyázni kell. Keressünk olyan strandokat, ahol több ember tartózkodik, és mindig maradjunk a kisebb vizekben. A Duna sodrása már derékig érő vízben is érzékelhető, miközben a Tisza a kiszámíthatatlanságáról híres. Ha nem vagyunk eléggé felkészültek, akkor esélyünk sem lesz a folyókkal szemben.