Nyáron a legtöbb ember szeret lubickolni, mivel a nagy melegben tökéletes módja lehet annak, hogy lehűtsük magunkat. Aztán ahogy beköszönt az ősz, úgy megy el a kedvünk a víztől, nem is beszélve a téli hónapokról. A legtöbben úgy döntenek, hogy hanyagolják az úszást a hidegben, mivel egyre kényelmetlenebbé válik.

Meg kell szárítani a hajunkat, még több réteg ruhát kell felhúznunk, és úgy általában ki sem akarunk mozdulni a lakásból. Ráadásul sokan azt állítják, hogy a hideg víztől hamarabb lesz tüdőgyulladásunk is, úgyhogy inkább a szekrény mélyébe süllyesztik a bikinit.

Úszás uszodában

Bár sokan felhagynak a kültéri sportokkal a tél során, ez teljesen felesleges. Nyugodtan folytathatjuk az úszást, csak figyelve a fokozott óvatosságra. Ha uszodába járunk, akkor az első szabály az, hogy rendesen szárítkozzunk meg utána. Amennyiben biztosra akarunk menni, akkor olyan úszósapkát használunk, amin nem jut át a víz, így a hajunk nem lesz nedves.

Ez főleg a hölgyeket érinti. Azonban lehet, hogy a mozgásunk kárára megy az, hogy megpróbáljuk kint tartani a fejünket. Ilyenkor inkább vizezzük be! Megéri pár percet veszíteni a hajszárítás miatt, mint sportsérülést szerezni.

Miután kijöttünk a medencéből, feltétlenül szárítsuk meg a hajunkat. Sokan ezt csak nagyjából teszik meg, és gyakran nedves marad a haj. Ennek gyorsan megfázás lesz a vége, és a fejbőrünk is bekorpásodik. A férfiak a rövid hajuk miatt azt hiszik, hogy elég átdörzsölni a törülközővel, de ez nem igaz, nekik is érdemes hajszárítót használniuk.

Úszás otthon

Amennyiben saját medencénk van, és egész évben akarjuk használni, akkor mindenképpen téliesíteni kell. Beltéri medencét a hidegben is használhatjuk, de még így is be kell tartani fontos szabályokat. Az első lehet az, hogy amikor kijövünk a vízből, akkor azonnal szárítkozzunk meg.

Ne várjunk, ne nézzük meg az üzeneteinket, hanem egyenesen a törülköző felé menjünk. Ellenkező esetben megfázás lesz a vége. Ha a vízben vagyunk, és úgy érezzük, hogy elfáradtunk, akkor ne várjunk 1-2 percnél többet, inkább jöjjünk ki.

Mi van akkor, ha túl kicsi a medence? Ilyenkor hamar megunjuk a folytonos megfordulást, és lemondhatunk az úszás öröméről. Szerencsére be tudunk szerezni egy ellenáramoltató berendezést, amivel azonnal kiküszöböljük ezt a problémát.

Ez a szerkezet hullámokat szimulál, és nem fogjuk tudni megérinteni a falat, így még nehezebbé válnak a karcsapások. Nem kell többet a folytonos fordulások miatt bosszankodni, hanem még nagyobb izomlázzal jövünk ki a vízből.

A tél gyönyörű hónap, viszont hajlamosak lehetünk arra, hogy a meleg lakásban üljünk, és eszegessünk. Érdemes rendszeresen eljárni úszni, hogy rendet vigyünk az életünkbe. Mindegy, hogy uszodába megyünk, vagy inkább az otthoni medencét használjuk, figyeljünk arra, hogy csak szárazon hagyjuk el az épületet.

Ne maradjunk a hideg levegőn, és ha betegnek érezzük magunkat, akkor inkább maradjunk otthon. Az úszás utáni meleg vizes zuhany is sokat segíthet, ezt megtehetjük az uszodában vagy a saját fürdőszobánkban is. Ne feledjük, hogy a mozgás öröm, így ne adjuk fel télen sem!