Vannak olyan kutyafajták, amik rajonganak a vízért, és alig lehet őket kikönyörögni a medencéből. Sok gazdi szinte bármit megtenne azért, hogy kedvencével együtt tölthesse a szabadságot, nem csoda, hogy ma már olyan uszodákat is alapítanak, ahol a négylábúak is szeretettel vannak fogadva. Azonban nem érdemes felkészületlenül indulni, még akkor sem, ha labradorunk van.

A nyári melegben

Az ember általában fürdőruhára, törülközőre és esetleg naptejre vágyik, télen pedig egy plusz váltóruhára. De mi van a kutyákkal? Bármennyire furcsán hangzik, de ők is le tudnak égni, így a nyári hónapok alatt mindenféleképpen szerezzünk be nekik kifejezetten ebeknek készített naptejet.

Ez sose tartalmazzon vegyszereket, mivel az bőrirritációt is okoz. Ha sikerült minőségi bio terméket beszerezni, akkor kenjük be vele a kutya fülét, az orrát és a hasát. Ezek a legérzékenyebb testrészeik, és bizony ők is leéghetnek, súlyosabb esetben pedig bőr rákuk is lehet.

Szintén a nyári strandolásnál kell elmondani azt, hogy a kutyák nem tudnak izzadni. A lihegéssel hűtik magukat, de sajnos így is könnyebben kapnak hőgutát, mint az emberek. A nagy melegben az a legjobb, ha otthon hagyjuk őket, vagy feltétlenül gondoskodunk árnyékról, ahol meghúzhatják magukat. Ilyenkor fontos az is, hogy mindig friss vizük legyen, így bármikor ihatnak belőle. Ellenőrizzük a víz hőmérsékletét, és rendszeresen cseréljük.

Az év minden szakában

Nyáron és télen egyaránt figyelnünk kell a víz klór tartalmára. Nem csak az embereknél, hanem a kutyáknál is okozhat bőrirritációt, de ne féljünk, mivel csak nagy mennyiségben ártalmas. Ha gyakori pancsolók vagyunk, akkor hamarabb kiszárad a kedvencünk bőre és a szőre, éppen ezért minden fürdés után állítsuk be őket a zuhany alá.

Amikor medencézni megyünk, akkor a csepegtethető bolhairtók veszítenek a hatásukból, ezért inkább használjunk nyakörvet vagy tablettát.

Nem szabad megfeledkezni arról, hogy a kutyáknak is vannak betegségei. Ha a mi kedvencünk hajlamos a fülproblémákra, akkor a fürdés akár gyulladáshoz is vezethet. A lógó fület leginkább a baktériumok szeretik, de gombák és más kórokozók is szeretettel befészkelik magukat oda. Minden medencézés után ellenőrizzük a füleket is, és ha elváltozást látunk, akkor keressük fel az állatorvost.

Amennyiben azt tapasztaljuk, hogy négylábú barátunk öklendezik, ne essünk pánikba. A klóros víz lenyelése vezethet gyomorrontáshoz, és a folytonos ugrándozás sem kíméletes. Otthon hagyjuk őket pihenni, és készítsünk nekik egy kis rizst.

A saját medencénkben

Vannak bizonyos fajták, akik nem túl jó úszók. Ha a mi kedvencünk kis termetű, esetleg hosszú szőrű, akkor adjunk rá mentőmellényt. Ez azokra a fajtákra is igaz, akiknek rövid az orruk és a lábuk. A mellény segíti őket, hogy ne süllyedjenek el, és ne fáradjanak el a folytonos kapálózásban. Ez kifejezetten fontos idős és gyógyuló félben lévő ebeknél is.

Ha saját medencénk van, akkor gondoljunk arra, hogy a kutyánk bármikor beleshet. Amennyiben nem vagyunk a közelében, úgy még szomorú végkimenetele is lehet, ezért mindenféleképpen építsünk ki egy speciális rámpát!