A medence nagyszerű szórakozási lehetőséget nyújt a fiataloknak és az időseknek egyaránt. A nyári melegben alig várjuk, hogy csobbanjunk egyet, főleg, ha ehhez nem kell elhagyni a kertet. Az önfeledt pihenés azonban csak akkor lesz teljes, ha betartjuk az előírt szabályokat, és mindent megteszünk a balesetek elkerülése érdekében.
A megszokás kemény ellenfél, mivel a több éves medencehasználat után azt hihetjük, hogy minket el fognak kerülni az ijesztő helyzetek. Nézzük azt az 5 balesettípust, amit az Aegon gyűjtött össze, és amikkel a leggyakrabban találkozunk.
Értelemszerűen, ahol víz van, ott fulladás is lehet. Először is ott vannak a gyerekek, akik játék közben megfeledkeznek a mély részről, és egyszerűen elsüllyednek. Vannak olyan pillanatok, ahol a játék kimenetele vezet a balesethez, mivel éppen az jut eszükbe, hogy lenyomják a másik fejét a víz alá. Ugyanakkor érdemes elkerülni az olyan versenyeket, mint a ki bírja tovább a víz alatt. Sok szülő úgy próbálja lekötni a fiatalokat, hogy búvárkodnak velük, nehezebb tárgyakat dobnak bele a medencébe, vagy éppen hagyják, hogy azt csináljanak, amit akarnak.
A fulladás viszont a legváratlanabb pillanatokban is jelentkezhet. Képzeljük el, hogy éppen kellemesen lebegünk, amikor valaki a semmiből a fejünkre ugrik. Az ijedtség, a fájdalom és a nem várt esemény kőkemény ellenfélnek számítanak, legény legyen a talpán, aki azonnal megtalálja a felszínt. Végül, de nem utolsó sorban ott vannak a rosszullétek is, amit okozhat betegség, napszúrás, alkohol vagy éppen az elfogyasztott ebéd.
Ez a kategória is tágnak számít, úgyhogy jobban járunk, ha kielemezzük kicsit. A földfelszín alatti medencéknél a legnagyobb veszély a medence körüli rohangálásból származik. A kifröcskölt víz miatt csúszóssá válik a felület, így bármelyik pillanatban elveszíthetjük az egyensúlyunkat. Egyetlen rossz mozdulat is elég ahhoz, hogy eltörjük a kezünket, de ennél akár sokkal rosszabbul is járhatunk. Ha pedig úgy esünk el, hogy ruhástól a víz alá merülünk, akkor az egyes pont lép megint érvénybe, és megduplázódik a veszély.
Az esés veszélye a lépcsőre és a házra is érvényes. Sokan éppen akkor borulnak fel, amikor befelé mennek vagy kifelé jönnek, utána pedig akkor, amikor vizesen besétálnak a házba valamiért. Lehet, hogy a kinti beton nem csúszik, de amint hozzáérünk a járólaphoz, azonnal korcsolyapályává fog válni. Ezután azt is figyelni kell, hogy ki eshet el, mivel a gyerekek csontja gyorsabban összeforr, de az idősebb rokonaink hosszú távon is elszenvedik a medencézést.
A legtöbben úgy nőttünk fel, hogy mindig az emésztési zavarokat vágták a fejünkhöz. Soha nem értettük, hogy ebéd után miért kell kint várnunk, ahelyett, hogy a medencében lubickolhatnánk. Aztán idővel beláttuk, hogy a szüleinknek mégis igazuk volt, mivel a testünknek szüksége van a pihenésre, miközben az emésztéssel foglalatoskodik. Természetesen nem mindegy, hogy egy tányér paprikás krumplit, vagy egy kis gyümölcsöt fogyasztunk-e el, értelemszerűen az előbbihez több emésztési időre lesz szükség.
Amennyiben a bő habzsolás után azonnal a vízbe megyünk, nem feltétlenül kell tartanunk a zavaroktól. A baj akkor kezdődik, amikor ülőhelyzetbe kerülünk, kényelmesen elfekszünk, és nagyjából tíz perc múlva inkább a medencét választjuk. Ilyenkor az emésztés már beindult, úgyhogy jobban járunk, ha nem az úszást választjuk. Az emésztési zavar főleg görcsökből és szédülésből áll, ráadásul akkor is előfordulhat, amikor hosszabb ideig tartózkodtunk a napon, és csak utána lépünk be a vízbe.
Lényegében ez is egy tág fogalom, de pont ezért került fel a listára. A bőr irritációját a nap és a víz minősége is okozhatja, plusz az emberek érzékenysége. Ha túl sok klór van a vízben, akkor vörös szemmel jövünk ki, ami egyre jobban viszket. Ha túl kevés a klór, akkor az algák jelennek meg benne, plusz egy kis fertőzést is összeszedhetünk. Tény, hogy a saját medencénél sokkal kevesebb idegen fürdőzővel kell számolnunk, de az is lehet, hogy éppen a barátai társaságunk okozza a későbbi problémákat.
A Nap szintén megnehezíti a strandolást, hiszen, ha nem figyelünk, akkor hatalmas vörös foltokkal fogunk hazamenni, ami megint megnehezíti a pihenést. Nem véletlen, hogy a szakemberek szerint nem kéne a napon tartózkodni a déli és a kora délutáni órákban, mivel ilyenkor a legerősebbek az UV sugarak. Ha pedig túl sokszor égünk le, akkor a jövőben a bőrrák megjelenése is fenyegetni fog minket.
Szorosan a Naphoz kapcsolódik a hőguta, amit a túlzásba vitt napozás okozhat. Lehet, hogy 50 faktoros krémet használunk, de ha a fejünk így is a napon marad, akkor nagyon kellemetlen tapasztalatban lesz részünk. Minden bizonnyal az emberek csak egyszer szoktak hőgutát kapni, utána többször is meggondolják, hogy mennyi időt töltsenek fedetlen fejjel a nyári hőségben. Ráadásul a naptej használata addig szokott védeni, amíg bele nem megyünk a medencébe, utána gondoskodunk kell a következő rétegről.